"A mantra felbecsülhetetlen értéke abban áll, hogy lecsendesíti az elme háborgását és álhatatossá teszi az embert, egyfajta kapaszkodó vagy támasz.
A hindu hagyományban az elmét gyakran az elefánt ormányához hasonlítják - mindkettő egyformán nyughatatlan, kíváncsi és szűntelen elkalandozik. Vegyünk szemügyre egy elefántot, és látni fogjuk, milyen találó a hasonlat. Az indiai városokban és falvakban gyakran feldíszített elefántok is részt vesznek a templomokhoz vezető vallási körmeneteken. Kanyargós és szűk utcákon keresztül vezet az út, melyeknek egyik oldalán végig zöldségesek és gyümölcsös üzletek sorakoznak. Ahogy az elefánt elhalad mellettük, nyughatatlan ormányával felkap akár egy egész banánnyalábaot. Mint ha azt kérdezné: Mi mást vársz tőlem? Itt az ormányom, ott meg a banán. Fogalma sincs, mi másra használhatná még az ormányát. Nem vacakol a banán meghámozásával sem, és - ahogy Emily Post írja - a banánevésben rejlő egyéb szépségekre sem fordít különösebb figyelmet. Az egész nyalábot indástul-héjastul hatalmas szájába tömi. A következő boltnál pedig egy kókuszdiót küld a banánok után. Hangos roppanás hallatszik, és az elefánt máris a következő árushoz ér. Sem fenyegetés sem ígéret nem képes megfékezni e nyughatatlan ormányt.
A bölcs elefánthajcsár azonban előrelátó, s még mielőtt a menet elindulna, egy bambuszbotot ad az elefántnak, hogy az ormányával tartsa. Így az elefánt fejét felszegve, büszkén viszi a bambuszbotot, mint valami ezreddobos a dobverőjét. Nem érdekli többé sem a banán, sem a kókuszdió, hiszen van mivel foglalkoznia.
Ekként működik az elménk is. Az idő nagy részében nincs mivel foglalkoznia, és csak úgy óvhatjuk meg a csapongástól, attól hogy mindenféle elképesztő helyzetbe kerüljön, ha odaadjuk neki a mantrát."
Eknath Easwaran - Benső harang (Ősi mantrák, Mai útkeresők)
