Döbrentey Ildikó: A hétdombi csodatevő szivárvány
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis növésű királyfi. Olyan alacsonyka volt a termete, hogy még az ebédlőasztalt is csak pipiskedve érte fel. Addig nyújtózkodott, addig pipiskedett, míg elnevezték Pipiskének.
Mindenütt pipiskednie kellett Pipiske királyfinak. Pipiskedett a trónteremben, hogy elérje felséges apja trónusát. Pipiskedett a lóistállóban, hogy felérje a lovát. Pipiskedett a konyhában, hogy elérje a rézüstöt. Pipiskedett a kertben, hogy felérje a körtefa ágát. De akárhogy ágaskodott, akárhogy pipiskedett, csak nem lett nagyobb.
Bánatában, hogy ő ilyen kicsike, elhatározta, hogy megkeresi a hétdombi csodatevő szivárványt, és megkéri, hogy adjon neki daliás magasságot.
Nekivágott mindjárt a hét dombnak.
Ahogy kapaszkodott az első dombon fölfelé, arra repült egy fekete varjú.
– De jó annak a fekete varjúnak! – gondolta Pipiske királyfi. – Az röptiben elér mindent, nem kell nyújtózkodnia!
A varjú megállt a levegőben, és azt kérdezte:
– Hová? Hová?
– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot kérni!
– Jól beszélsz! Én meg tiritarka tollat szeretnék! Megyek veled!
Együtt mentek tovább.
Ahogy kaptattak a második dombon fölfelé, arra jött egy cifra ember.
– De jó annak a cifra embernek! – gondolta a varjú. – Az bezzeg színes, mint a virág!
A cifra ember megállt, és azt kérdezte:
– Merre? Merre?
– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot és tiritarka tollat kérni!
– Jól beszéltek! Én meg puszta egyszerűséget szeretnék! Megyek veletek!
Hárman mentek tovább.
Ahogy baktattak a harmadik dombon fölfelé, arra gurult egy hasas gömböc.
– De jó annak a hasas gömböcnek! – gondolta a cifra ember. – Azon aztán nincs fölösleges cifraság!
A gömböc megállt, és azt kérdezte:
– Hová? Merre?
– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot, tiritarka tollat és puszta egyszerűséget kérni!
– Jól beszéltek! Én meg kecses karcsúságot szeretnék! Megyek veletek!
Négyen mentek tovább.
Ahogy caplattak a negyedik dombon fölfelé, arra kapirgált egy rekedt kakas.
– De jó annak a rekedt kakasnak! – gondolta a hasas gömböc. – Azon nem reng a háj, az fürgén kapirgál!
A kakas abbahagyta a kapirgálást, és azt kérdezte:
– Merrehová? Merrehová?
– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot, tiritarka tollat, puszta egyszerűséget és kecses karcsúságot kérni!
– Jól beszéltek! Én meg harsány hangot szeretnék! Megyek veletek!
Öten mentek tovább.
Ahogy fújtattak az ötödik dombon fölfelé, arra ment egy ordibáló.
– De jó annak az ordibálónak! – gondolta a rekedt kakas. – Neki bezzeg van hangja!
Az ordibáló megállt, és azt ordította:
– Hová-hová? Merre-merre?
– A hétdombi csodatevő szivárványhoz, daliás magasságot, tiritarka tollat, puszta egyszerűséget, kecses karcsúságot és harsány hangot kérni!
– Jól beszéltek! Én meg csöndes szelídséget szeretnék! Megyek veletek!
Hatan mentek tovább.
Ahogy haladtak a hatodik dombon fölfelé, elébük állt egy magányos tündérke:
– Jó, hogy jöttök! Játsszatok velem!
– Nem lehet! – válaszolták a vándorok. – Mi a hétdombi csodatevő szivárványhoz igyekszünk, daliás magasságot, tiritarka tollat, puszta egyszerűséget, kecses karcsúságot, harsány hangot és csöndes szelídséget kérni!
– Ó, be kár! – szontyolodott el a magányos tündérke. – Azt hittem, hogy szerettek ugrálókötelezni, és játszotok velem Piri, Feri, Sárit!
Csöndesen szipogni kezdett. Még a könny is kipottyant a szeméből.
– Jól van, jól van, azért nem kell bőgni! – húzta ki magát Pipiske királyfi. – Hol az az ugrálókötél? Hajtom én neked!
– Én is hajtom! Én is! Én is! – károgták, dörmögték, bömbölték, suttogták és ordították a többiek. – Hajtjuk, tündérke, csak ne bőgjél!
– De nektek a csodatevő szivárványhoz kell igyekeznetek...
– Majd megyünk aztán!
– Köszönöm, hogy játszotok velem! – tapsolt boldogan a magányos tündérke. – Íme, az én ugrálókötelem!
Széttárta a karját, s lássatok csudát, feje felett felragyogott a hétdombi csodatevő szivárvány!
– Ez az én ugrálókötelem! Aki ezzel játszhat, annak teljesül a legtitkosabb kívánsága!
Megragadták a szivárvány-ugrálókötelet, s felváltva hajtották, felváltva ugráltak benne. Közben Pipiske királyfi úgy érezte, hogy szálas dalia lett belőle; a varjú, hogy megszínesedett; a cifra ember, hogy megszabadult a cifraságtól; a guruló gombóc, hogy megkarcsúsodott; a rekedt kakas, hogy harsányan kukorékol; és az ordibáló, hogy csöndeskén mosolyog.
Ha szerettek ugrálókötelezni, keressétek meg őket!
