Hozzám Szűcs Tibor - Mindennapi NLP hírlevelével jutott el az alábbi történet, és egyből fülemben csengett az Eleven Hold - A fák istenéhez c. száma:
Robert Fulghum: "Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes" című könyvében egy különös és tanulságos történet található:
“A Csendes-óceán déli részén, a Salamon-szigeteken a bennszülöttek a favágás egy különös módját űzik. Ha a fa túl nagy ahhoz, hogy fejszével vágják ki, ordítással döntik le.(Nem tudnám most hirtelen előkeresni az újságcikket, de esküszöm, hogy olvastam valahol.) A varázserejű favágók pirkadatkor felkúsznak a fa tetejére, és teli torokból üvöltenek egy nagyot. Ezt aztán harminc napon át minden reggel megismétlik, míg végül a fa elpusztul és magától kidől. A kiabálás állítólag megöli a fa szellemét. A sziget lakói azt mondják, a módszer eddig még mindig bevált.
Ó, micsoda naiv ártatlanság, mily elbűvölően primitív szokások! Fákkal ordibálni, na persze. Micsoda primitívség! Igazán sajnálatos, hogy nem ismerik a modern technika és a tudományos gondolkodás vívmányait!
Én? Szoktam kiabálni a feleségemmel, a telefonnal és a fűnyírógéppel, a tévével, az újsággal, a gyerekeimmel. Többen állítják, hogy láttak már az öklömet rázva az éggel is üvöltözni.
A szomszédom sokat kiabál az autójával, idén nyáron pedig egyszer egy egész délutánon át ordítozott egy létrával. Mi, modern, tanult, városlakó népek, kiabálunk a járművekkel, játékvezetőkkel, számlákkal, bankokkal, gépekkel — a gépekkel különösen sokat. Ez utóbbiaknak, valamint rokonainknak jut a legtöbb kiabálás.
Nem tudom, mire megyünk vele. A gépek, a tárgyak csak hallgatnak, mintha mi sem történt volna, még a rugdosás sem használ mindig. Ami pedig az embereket illeti, nos, azt hiszem, a Salamon-szigetek lakóinak igaza van. A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét.
Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak szívünket törik össze...”
