A következő történet nagyon megfogott, így megosztanám veletek:
Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak
egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt
egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag
vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak
félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap a
vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz
tökéletesen csinálta.
De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és
nyomorultnak érezte magát, hogy csak félannyit tudott teljesíteni. A
két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a
pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy az ösvényen virágok csak a te oldaladon nyílnak, s
a másik cserép oldalán nem? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a
fogyatékosságodról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az
oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve
leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük.
Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná
be a házamat.
Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk, a saját különleges
hibáinkkal. De ezek a törések és hibák teszik az életünket olyan
nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk magunkat és
mindenki mást is olyannak, amilyen, s meglátni a jót másokban.
