Az utazók története
Az alábbi mese azt szeretné megmutatni, hogyan viszonyulnak egymáshoz csoportos körülmények közt az egyes lelkialkatok, illetve hogyan reagálnak mind más-más módon ugyanazon történésre.
A terápia során a legegyszerűbb ugyanis megállapítani a különböző érzelmi reakciókat, ha hagyjuk, hogy minden személy a maga szemszögéből adja elő az eseményeket. A mesét gyakorlatilag az élet bármely területére vonatkoztathatjuk, az bárminemű problémahelyzetre ráhúzható. Az a mód, ahogyan az efféle helyzetekben viselkedünk, megmutatja, miként hozunk döntéseket, miként dolgozzuk fel az új tapasztalatokat, s miként birkózunk meg a felmerülő gondokkal.
A gyógyírok a problémás élethelyzetek megoldásában támogathatnak minket.
A történet főszereplői Edward Bach által először felfedezett 19 gyógyír, ki-ki a rá jellemző lelkiállapotot és reakciómintát szimbolizálva a mesében.
Tizenkilenc utazó minibuszon indul el egy vidéki kirándulásra. Vasfű a főszervező, aki e-mailban mindenkit értesített az utazás időpontjáról, de úgy esett, hogy Iszalag elaludt. Nebáncsvirág, a sofőr úgy gondolja, nem érdemes egy ember miatt tovább várniuk, tíz óra az tíz óra, és kész, felőle indulhatnak. Azzal fenyegetőzik, hogy átül a saját autójába, és vissza se néz; feszült és ingerlékeny, mehetnékje van. De akkor ki fogja vezetni a buszt? Hát majd Tölgyfa, a többiek nyugodtan hátradőlhetnek és lazíthatnak, élvezhetik az utazást. Élvezni az utazást? Hogyisne! Bohócvirág az autópálya forgalma miatt aggódik, és fél a nagy sebességtől. Katángkóró nem érzi jól magát, fáj a feje, és szeretné elérni, hogy várjanak addig, míg Kisezerjófű elszalad a boltba némi gyógyszerért. Olajfa türelmesen üldögél a helyén, sápadt és kimerült. Szikárka előbb a legelső ülésre telepszik le, aztán inkább hátraszalad a busz hátuljába, majd inkább mégis visszaül előre. Békaliliom megvető távolságtartással szemléli a többieket, miután elfoglalta a busz egyetlen egyes ülését. Végre befut Iszalag, és miután Szőlő jól leteremti, leül a helyére, elővesz egy CD-lejátszót és fejhallgatót téve a fülére belemerül a zenehallgatásba.
- Akkor hova is megyünk? – tudakolja Rozsnok.
- Nem mindegy? – fordul hozzá vihorászva Apróbojtorján. – Amíg útba ejtünk egy-két kocsmát…
Forrásvíz rosszallóan rázza a fejét, és hátramegy, hogy nyugodtan olvashassa A tökéletesség tizenkét alapelve című könyvét.
- Elvileg egy csodaszép botanikus kertbe látogatunk ma el – mondja Tárnics -, de már úgysem érünk oda időben – teszi hozzá lemondóan. Abban a pillanatban óriási durranás hallatszik, füst csap ki a motortérből, és a busz hörögve leáll. Tárnics a fejét ingatja:
- Nem megmondtam? – dünnyögi az orra alá. – Ez az én formám!
Napvirág az ijedtségtől tágra meredt szemekkel nézelődik, s rögvest kezd eluralkodni rajta a pánik. De Szőlő máris talpon van, és azt kiabálja, hogy mindenki maradjon nyugodt. Sülzanót, aki eddig bele volt süppedve a székébe, csak most veszi észre, hogy valami váratlan dolog történt.
- Most aztán mitévők legyünk? – kérdezősködik Kékgyökér.
Vasfű gyorsan megszervezi a segítséget – azonnal hívja az autómentőket -, miközben gondolatban már több változatban is megfogalmazta azt a szigorú reklamációs levelet, amit a buszt bérbeadó társaságnak fog írni. Amíg a kiérkező szerelők a busz javításán dolgoznak, a társaságnak egy közeli motelban kell eltöltenie az éjszakát. Ez a nem várt fordulat mindenkiből a legrosszabbik énjét hozza elő; talán csak Hangafű örül, hogy egész élettörténetét előadhatja a recepciósnak. A társaság többi tagja vagy veszekszik, vagy a könnyeivel küszködik. Békaliliom ott is hagyja őket, és elvonul saját szobája magányába. Úgy tűnik, ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna a kirándulás.
Másnap reggel Tárnics úgy dönt, ő inkább hazamenne, úgysincs semmi értelme a továbbmenetelnek. Sülzanót egyetértően bólogat. A kis Napvirág azonban minden bátorságát összeszedve amellett érvel, hogy mégiscsak meg kellene nézniük azt a botanikus kertet – ha mindenki próbálna egy kicsit pozitívabban viszonyulni a dolgokhoz, talán sikerülne is eljutniuk oda. Katángkóró épp közbe akar szólni, hogy hiszen ő eddig is mindent beleadott, de Szőlő pillantásától nem jön ki hang a torkán. Kékgyökér azt kérdezgeti, ha továbbmennek is, vajon hogy találnak oda a kerthez. Úton-útfélen érdeklődjenek? Ekkor előlép Békaliliom, és közli, hogy ő tudja az utat, hiszen korábban már járt arrafelé.
Így aztán csak felkerekednek, és útközben próbálják egymást bátorítani. Szőlő igyekszik mindenkinek segíteni és azon morfondírozik, vajon hogyan vehetné rá kedvesen Kisezerjófüvet arra, hogy ne ő akarja cipelni mindenki más csomagját. Kisezerjófű azonban ügyet sem vet rá, mosolyog és elmélyülten beszélget Bohócvirággal. Napvirág magabiztosan elkéri a térképet Vasfűtől, és szól Békaliliomnak, hogy mutassa meg az utat. Vasfű figyelmesen hallgatja párbeszédüket. Tárnics egyre biztosabb abban, hogy szép időt fognak ki. Katángkóró is abbahagyja a nyavalygást, és inkább Olajfával törődik, míg Rozsnok boldogan írogat egy elbeszélést az utazásról. Sülzanót ragyogó arccal az elsuhanó tájat nézi és terveket szövöget, Tölgyfa pedig, miután rávette Szikárkát a vezetésre, feltett lábbal kártyázik Forrásvízzel, aki csodák csodája, megfeledkezett a kritizálásról. Iszalag kölcsönadta a CD-lejátszóját Nebáncsvirágnak, aki végre ellazult a zenétől, és Iszalag is rájött, mennyire élvezetes tud lenni a jelen pillanat. Apróbojtorján és Hangafű csöndesen üldögélnek, kéz a kézben, és Kékgyökér is odakéredzkedik Békaliliom mellé – aki immár egy páros ülésen ül -, hogy megtárgyalja vele, micsoda változás következett be mindannyiuk hangulatában.
Útjuk során végül egy folyó menti parkolóba érkeznek. Egyenként átkelnek a közeli hídon – elsőként természetesen Nebáncsvirág, aki a túlparton hatalmas halvány mályvaszín virágú nebáncsvirágok közt találja magát. Körös-körül méhek százai döngicsélnek. Nebáncsvirág persze vonzódik a virágokhoz, mélyeket szippant illatukból, és hónapok óta először érzi úgy, hogy ellazult. Nem messze tőle látja Bohócvirágot, aki halkan dudorászva, nevetgélve lépked a folyót szegélyező köveken, és néhány, víz fölé hajló sárga virágot csodál. Iszalag eközben felfelé bámul, a folyóparti fák magasába, ahol a sötétzöld lombok levélzete közül apró, fehér, csillagok módjára ragyogó virágok tűnnek elő. Ahogy a többiek is átkelnek a hídon, beszédbe elegyednek Nebáncsvirággal, Bohócvirággal és Iszalaggal, és megszemlélik az általuk felfedezett virágokat. Hogy hasonlítanak rájuk! Azzal neki is iramodnak, ki-ki a maga csapásán, hátha a kert számukra is tartogat meglepetéseket. Mindannyian meg is találják a maguk tökéletes körülmények között növekvő, boldogságtól sugárzó virágait.
Napvirágnak és Tárnicsnak egy kicsit távolabb kell vonulnia a folyótól, fel kell kapaszkodniuk egy mészkőhegy oldalán. De található a kertben olajliget, szőlőlugas, több sülzanótbokor, sőt még tölgyfák is. Egyedül szegény Hangafűnek kell meglehetősen hosszan kaptatnia magányosan, fel a legtávolabbi hegy tetejére, de egyáltalán nincs ellenére a séta. Békaliliom egy szinte mozdulatlan tükrű tavat talál, nem messze egy forrástól, amelynek hűs, tiszta vize játékosan fröcsög szét a kövekről. Szerte a kertben béke honol, mindenki megleli benne nyugalmát.
Később a nap folyamán az utazók két-háromfős csoportokban visszaszállingóznak a hídhoz, ahol találkoztak egy alakkal, aki minden jel szerint a kertész lehet. Az utazók elhalmozzák kérdéseikkel, mire ő sokat mesél nekik önmagukról és kedvenc, személyes virágaikról egyaránt. Kékgyökér arra kíváncsi, miért kékek a virágai. Bohócvirág azt tudakolja, az övéi miért élnek olyan közel a vízhez. Tölgyfa a gyökerek, levelek és virágok iránt érdeklődik, meg hogy melyik mit is jelent a fáknak. A kertész erre elmeséli, hogy minden egyes növényi rész különleges jelentőséggel bír, és egy bizonyos létminőséget jelképez. Az, hogy egy adott növény hol és hogyan növekszik, ezeknek a minőségeknek egy-egy aspektusára mutat rá. Éppúgy, ahogy Iszalag és Nebáncsvirág eltérő módon viselkednek emberekként, a virágaik is másként nőnek. Az is igaz, persze, hogy egyes tulajdonságaik lehetnek közösek: lehet mélyre nyúló gyökerük, szőrös-bolyhos levelük, égbe nyúló száruk – és hasonlóképpen, az emberek bizonyos tulajdonságai is lehetnek egyezőek. A kertben számos növényfaj él, és mindegyiknek megvan a maga egyedisége – mondhatni „lelkük” van. Ez a lelki minőség határozza meg az adott növény növekedésmódját.
Beszélgetés közben Rozsnok tovább nézelődik, és a távolban, az olajfákon túl idegenekre lesz figyelmes. Odamutat és habozva megkérdezi, kik lehetnek azok. A kertnek az a része gondozatlannak tűnik, mintha felszántották volna a földjét; a területet sövénnyel kerítették el, a közepén pedig nagy szikladarabokat halmoztak fel. Az ott növő fák ennek ellenére dúsan virágzanak, nagy erőről és céltudatosságról téve tanúbizonyságot. A kertész elárulja: ők azok az emberek, akik sokat szenvedtek életük során, és most próbálják feldolgozni tapasztalataikat. Az utazók csoportja tanácstalanul pislog körbe, de kíváncsiak, legalább köszönni szeretnének az ismeretleneknek. Odasétálnak hát hozzájuk, és összeismerkednek Rezgőnyárral, Szilfával, Vörös vadgesztenyével, Fűzfával, Vadrózsával és a többiekkel: ők is épp tizenkilencen vannak.
Ha egyszerre ennyi ember beszédbe elegyedik egymással, természetes, hogy kisebb csoportokra oszlana. Vörös Vadgesztenye arról mesél hallgatóságának, mennyire aggódott, amikor azt látta, hogy Bohócvirág a vízparti köveken lépdelt – féltette őt, dehogy a vízbe pottyanjon. Cseresznyeszilva csak ekkor gondol bele, hát még ő mennyire megijedt volna, úgyhogy mélyeket lélegzik, hogy lecsillapodjon. A szintén hallótávolságon belül álló Rezgőnyár reszket, mint a kocsonya. Rozsnok, Szikárka és Kékgyökér Tárniccsal és Sülzanóttal társalog. Persze ők már korábban is találkoztak egymással, de most Gyertyán is csatlakozik hozzájuk. Hangafű, Nebáncsvirág és Békaliliom külön kis csoportot alkot. Ahogy mindannyian megosztják egymással élettörténetüket, ráébrednek, hogy képesek segíteni egymáson, sőt, együttes erővel még mások szolgálatára is lehetnek.
És a történetnek egyelőre nincs is vége – a beszélgetés azóta is folytatódik közöttük.
/Julian Barnard – Bach-virágterápia – A növényi forma szerepe a gyógyításban/
