Elvárások hegyeit mászatjuk meg a "szerencsés" kiválasztottal.
Csak az enyém legyen, figyeljen rám eleget, mondja és mutassa is, hogy szeret és még sorolhatnánk.
Csak hát mindenkinek más és más a szeretet nyelve. Hát még annak az intenzitása. De persze, ezeket a megéléseket, senki sem kerülheti el.
A szerelem sokszor az ésszerűtlen cselekedetek hazája , ahol le kell győznünk önmagunkat (nem is kicsit). De ha jól figyelünk, akkor az igazi természetünk fokozatosan és finoman hangol minket, vagy legalább is próbálkozik.
Nem állítom, hogy ez az összerezonálás olyan könnyed, hisz nem könnyű okosan szeretni a másikat. De ha a gondolataink összerezegnek, akkor az már egy jó előjel. Ami mindenekelőtt fontos, hogy az a másik, aki tulajdonképpen én is vagyok, meglássa a külső páncél mögött rejtőző Lelket.
